2011. november 5., szombat

Biciklizünk

Most az egyik "szuperanya" oldalamról írok, aztán persze "lebuktatom" magam. :-)

Szóval még húsvét tájékán megfogant bennem az ötlet, hogy kéne egy biciklis utánfutó, amiben két gyerkőcöt is tudnék fuvarozni. Nézegettem a hirdetéseket, licitálós oldalakat, és pár napon belül találtam is egy megfelelőnek tűnő darabot. Összesen 10-szer használták, csak pár karcolás a kerekeket védő alumíniumcsövön, két gyereket is elbír, max. 40 kg-ig és hátul van egy kis tárolórész is. Ja, és persze esővédő is van rajta.
Kb. 10-12 ezer forinttal volt így olcsóbb egy újonnan vásároltnál (amit nem sokkal a vétel után láttunk egy nagy barkácsáruházban), beleszámolva a postaköltséget is.
Nagyon könnyű volt összeszerelnem és persze rögtön ki is próbáltuk. A gyerekek odáig voltak a gyönyörűségtől! :-) Hamarosan ezzel jártunk oviba, boltba, suliba, sőt még a 20 kilós csirke- vagy nyuszieleséget is simán bírtam ezzel. A két nagy gyerkőc már tud biciklizni, így ők szépen jöttek mögöttem.
Eleinte Rebekát a hátamra kötve vittem hordozókendőben, aztán sikerült vennünk egy vázra szerelhető biciklisülést és azóta az az ő helye, amit nagyon-nagyon szeret.
Mára már a két iskolás egyedül hajt biciklivel a suliba, ami 20 perc gyaloglásról 5 perc biciklizésre rövidítette a menetidejüket. Sokáig én mentem elöl és hangosan kiabáltam hátra, hogy most miért teszem ki a  kezem, miért nézek jobbra, balra, stb. Aztán ők mentek elöl, felváltva és akkor előre kiabáltam, hogy "KisGyőző, már megint nem néztél be jobbra!", vagy "Helena, elfelejtettél jelezni!" Szerintem már messziről megismerte a város, hogy mi jövünk arrafelé... :-)
A legújabb, hogy most már a zenesuliba is bicajjal mennek egyedül, ami azért nagy szám, mert át kell menniük a 4-es főúton is. Szerencsére van egy lámpás gyalogátkelő, úgy tanítottam nekik, hogy ott menjenek, mert talán még az a legbiztonságosabb. De még így is elmagyaráztam nekik, hogy nem elég, ha zöld a lámpa, szét kell nézni rendesen, mert őrültek bármikor jöhetnek arra, akiknek semmi sem szent.
És még így is rendszeresen elmondok egy fohászt, amikor elindulnak, mert sosem lehet tudni, de valamit a Gondviselésre is muszáj 5+1 gyereknél bízni. :-)
Szóval Emmát (5 és fél) és Lizit (3 és fél) viszem az utánfutóban, Rebekát pedig a biciklis ülésben. Mindig megcsodálnak minket, ami néha már zavaró. A legviccesebb beszólás eddig az volt, hogy "Itt jön Máricsui!", aki állítólag egy szappanopera főszereplője és hasonló kis vontatmánnyal vitt gyerekeket. A legdurvább pedig egy anyától a fiának, hogy "Mondtam, hogy várj még, mert itt jön a riksás!" A leggyakoribb, hogy "De jópofa kis járgány, nekünk is kellene egy ilyen!"
Ma már a 24. hetet taposom Félixszel és rájöttem, hogy elvileg sík vidéken élünk, mégis vannak kisebb-nagyobb emelkedők a városban, amit nagyon meg is érzek, főleg ha ellenszélben kell tekernem.
Nem tudom meddig fogom bírni, de amikor nem muszáj, akkor már nem is használom az utánfutót, csak a biciklimet a gyereküléssel.
Szép időben, normál állapotban, nem nagy pocakkal tiszta élvezet a bringázás így, és komoly erőnléti edzéssel is felér, ami nem mellékes, hiszen fitnessz-terembe járnom, de még futni sincs időm a gyerekek mellett.

És akkor írhatnám, hogy milyen környezettudatosak vagyunk, meg sportosak, de őszintén szólva tisztán anyagi okok miatt döntöttem az utánfutó mellett. Kiszámoltuk, hogy kb. 1 hónap alatt megtérül az ára, mert egyszerűen nem bírtuk már fizetni a sok autókázással járó benzin, ill. most már dízel költségeket. Ha gyalog mennénk, akkor egyszerűen nem maradna időm a háztartásra, mert eléggé messze van a suli, zenesuli és főleg az ovi gyerektempóban.
Így aztán büszkén mutathatom a fényképet, hogy milyen zöld, meg sportos vagyok, pedig csak spórolni próbálunk...:-)
Tavaszi járat

Őszi járat

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Én csak "egy-biciklin-két-gyerekülés" formációban tekertem körülbelül két évig, és ezekkel a hol kedves, hol lesajnáló megjegyzésekkel találkoztam én is. A fitness oldala tagadhatatlan, bár 30 kilónyi gyerekkel már elég nagymamásan tekertem... :)

    VálaszTörlés