Amikor összeházasodtunk a férjemmel, tervezgettük, hogy hány gyerkőcöt szeretnénk majd. A maximális szám a 6 volt és így azt találtuk több szempontból is ideálisnak, ha két évenként jönnek a gyerekek.
Egyrészt így 36 éves koromig megszülethet mind a hat (26 évesen szültem az elsőt), másrészt úgy gondoltuk, hogy egy két éves már tud járni, nagyjából beszélni, így nem lesz olyan nagy teher egy következő csöppség gondozása. És abban is bíztunk, hogy a két év viszont elég kicsi korkülönbség még ahhoz, hogy össze tudjanak nőni a gyerekek, azaz jó játszótársai lehessenek egymásnak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számított az, hogy így újra GYED-en lehetek, ami több tízezer ft-tal több, mint a GYES.
A harmadik gyerkőc után én szerettem volna egy kicsit hosszabbat pihenni, mondjuk 2és fél, 3 év korkülönbség, de a férjem meggyőzött, így sorban, terv szerint jöttek a kis manók. Sok számításunk bejött és sok nem. Pl. tényleg nagyon jó játszótársai lettek egymásnak a gyerekek, kb. 1, másfél éves kortól már partner volt a legkisebb is sok játékban a többieknek. Érdekes módon a termékenységem is mindig kb. ilyen ütemben tért vissza, amit az is jelez, hogy Félix, 6. meglepetésgyerkőcként is majdnem két év különbséggel fog érkezni Rebeka szülinapjához képest. És örülök annak is, hogy 36 éves leszek ekkor, mert remélem, hogy még lesz erőm a tengernyi feladathoz, amit ennyi kis pulya ellátása jelent. Na és persze a GYED-en maradással járó anyagi számításaink is bejöttek, ami sajnos ebben a mai világban nagyon nem elhanyagolható.
Viszont tény, hogy pl Helena és Emma között 4 év különbség van, köztük van az eddigi egyszem fiúnk, és a két lány olyan jól eljátszik egymással, kimondottan lányos dolgokat, mintha csak két év lenne köztük. Másrészt az az igazság, hogy amióta először megtapasztaltam azt, hogy milyen elsöprő erejű az a szerelem, ami egy újszülött és az anyukája között szövődik, a már drága, tündéri és igazából még szintén kicsi, 2 éves tesó mellett, na azóta mindig olyan lelkiismeretfurdalásom van már előre is. Most pl. Rebekával. Olyan édes, pici, szopizó, még olyan picinek, törékenynek tűnik és az is.
És aztán tudom, hogy megszületik majd a még kisebb, még törékenyebb, még ölelgetni, hordozgatni valóbb, még többet szopizó kislegény és hirtelen Rebeka szinte nagylánnyá válik majd mellette. Hiába a sok tandemszoptatás, hiába a sok külön ölelés, sőt, akár külön szopizás is, azért ő már akkor a szememben egy önállóbb kis lény, akinek az jut az öccse mellett mégiscsak, hogy neki kell majd többet várnia rám és nem az öccsének. És tudom, hogy ez így van rendben, csak néha úgy érzem, hogy nem 2 év korkülönbséggel, hanem inkább 3 vagy 4.
Nem egyszerű a kérdés és nem is egyszerű a válasz. Talán nincs is "jó" válasz. Mindenesetre megpróbálom majd most is a lehető legtöbbet adni nem csak a két legkisebbnek, hanem mindannyijuknak.
A mostani két legkisebb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése